ISZINIK100

2015.11.26 22:56

ISZINIK100 – FutAnyu módra (100km, 3027m) 

2015. november 21-22.

"A végén csak az marad meg, amit tettünk, és amit éltünk, és nem az, amire vágyakoztunk."

4:40 re lent állok a kapuban. Alig két perc telik el és megérkezik két autó. Az egyikben Kriszta és a fiúk Béla és Zoli, a másikban Mago. Én Mago Anyuval megyek Mogyorósbányáig. Beszélgetünk, filózgatunk, esik az eső. Fogalmam sincs, mit csináljak. A dilemma tárgya: 50 vagy 100 km-re nevezzek. Úgy érünk le Mogyorósbányára, hogy még akkor sem tudom. Ott átülünk Krisztákéhoz, mert Mago és a fiúk (Sanyi és Józsi vonattal érkeznek Szárligetre) biztos, hogy az ISZI50-re neveznek így az egyik autó Mogyorósbányán marad. Tatabányán eltévedünk, nagyon! Végül 7:22 kor megérkezünk Szárligetre a starthoz. (7:30 a rajt) Aggaszt az eső, végül 50 km-re nevezek. Vagyis a fiúk neveztek minket a vonaton.  Amikor Józsi a kezembe adja az itinert már tudom, hogy ez rossz ötlet. Dani a főszervező egy megafonnal a kezében áll a felüljárón. Megvárom, amíg befejezi és megkérdezem, hogy lehet-e átnevezni. Megnyugtat, hogy Mogyorósbányán és Dorogon is van rá mód. Szuper! Elindulunk. Mago, Sanyi, Józsi 50 km, Kriszta és én 100 km. Kriszta és Józsi már a második kilométeren elhúz. Mogyorósbányáig nem is látjuk Őket. Hárman haladunk innentől. Fogynak a kilométerek, nő a jókedv. Nevetünk, beszélgetünk, rengeteg szelfi készül, jó itt lenni nagyon. Nem gondolok bele, mennyi a táv, egyszerűen csak jól akarom érezni magam. Sorra jönnek a túratársak, Viktor, Zsolti, András, később Feri.

1ep: (10,9 km) Somlyóvárnál kicsit előre szaladok, mert közben Kéktúrázom is és Mogyorósbányáig még hiányoznak a pecsétek. Az Iszinik az első 62 kilométeren szinte végig a kék jelzésen halad. Somlyóvárnál begyűjtöm a Kék és az Iszinik pecséteket és haladunk tovább. Egy percre még Krisztáékkal is találkozunk. Készülnek a szelfik rendületlen, eszünk, iszunk, fb.-olunk, semmi bajunk. Előzőleg a 100 km-t percre pontosan lebontottam, tökéletesen tartjuk. Egy terv van: az első 50 km-t 10 óra alatt teljesíteni (12-es p/km-t jelent) így a második nehezebb 50 re marad 15 óra. Ahogy jövünk lefelé a tornyópusztai elágazásnál ott van Béla és Zoli, akik vállalták azt, hogy depóznak végig a 100 km-en minket. Majd’ 30 órát voltak ébren. Ez hatttttttalmas segítség!!!! Időben ott voltak mindenütt, nagyon sokat jelent, hogy egy övtáskával mentünk végig, nem cipeltünk semmit. Itt még tudatos vagyok, magamhoz veszek egy szendvicset, gyümölcsöket, sós mogyorót, feltöltöm a palackokat. Nem sokat időzünk, viszem magammal a kaját, menet közben eszem.  

2. ep: Vértestolnai műút (25 km). Gond nélkül érjük el. Koldusszálláson pecsételek egy Kéktúrát, felírjuk a kódot és nagyon hamar a műútnál vagyunk. Bőven tartjuk a tervet. Sanyit repíti a Jäger is (módjával persze). Gyors depó, étel, ital és zokni csere, majd robogunk tovább.

3. ep: Bányahegy (30,5 km). Szelfi és nevetés hegyek közt érkezünk, sima utunk van a harmadik pontig is. Itt megállunk picit fényképezkedni. Találkozunk Andrással és Zsoltival is. Túratársaim. Nemrég talán két hónapja volt egy közös balesetünk. Egy éjszakai túra után András Hűvösvölgyből lefelé jövet elnézett egy kanyart és a 61-es villamos sínpárján kötöttünk ki. Ennek emlékére készítünk egy közös képet. Néha komolyan mondom szörvájvör’nek érzem magam.  Mago és Sanyi már ismerték a story-t, most bemutatom Nekik a szereplőket is (Kriszta is ott volt a balesetnél). Néznek furán, asszem értem. A Bányahegy és Pusztamarót közti szakaszon van egy lejtős, csúszós rész. Itt komolyan elgondolkodom azon, hogy jó ötlet-e átnevezni a százasra. Az foglalkoztat, hogy abszolválom ezt éjszaka, ködben, esőben, sötétben. Mago zökkent ki. Azt mondja „ha nem nevezel át akkor meg az lesz a bajod”, belátom Anyunak igaza van. Anyunak mindig igaza van! 

 

A 35. kilométertől egyre jobban leszakadok Magotól és Sanyitól. Picit feljebb tolom a tempót, mint ötös, elhagyom Őket. Tesztelgetem mit bír a lábam, hol tartok erőnlétben. Zsoltival megyek egy darabon. Nem áll a helyzet magaslatán, de tartja a tempóm. Nagyon örül, mert harmadszorra fut neki az ISZINIK100-nak és most először ér el világosban a Bajóti műútig (Bika-völgy – 41,67 km), ami a tatabányai Hotdogmen-ről „híres”. (4. ep de csak az 50-es távon indulóknak, a százasok itt nem pecsételnek) Itt megállunk, Béláék is itt vannak és beérjük Krisztát és Józsit. Jól esik a hot-dog, a forró tea és a barátaink társasága. Kb. öt perccel Krisztáék után indulunk tovább. Mago, Sanyi, Zsolti és én. Magoék már a végét várják, de nagyon.  Itt hamarosan megint elhúzok, hisz Mogyorósbányán döntenem kell az átnevezésről. Kiváló állapotban van a lábam, még a térdvédő se kellett, vízhólyagok száma nulla és fejben is egyben vagyok. Zsolti tartja a tempómat, de látom, hogy nehezére esik. Folyamatosan a két sikertelen teljesítésről beszél. Ezeket elengedem a fülem mellett és adok neki a csííím-ből. Húzom magammal, nagyon szeretnék Neki segíteni, hogy harmadszorra sikerüljön! Péliföldszentkereszten már sötétben megyünk át. Felhívom a világ legnagyszerűbb gyerekét, Balut, akinek mázlimra én vagyok az édesanyja. Elmeséli a napját, megkérdezi, hogy milyen távon indultam, megállapítja, hogy az „sok anya”, végül elköszönök Tőle. Balu a legfantasztikusabb dolog az életemben, kis teljesítménytúrázó palánta, a rövidebb távokat együtt járjuk. Szereti az erdőt, a természetet. Figyelmemet ismét Zsolti köti le. Kezd lassan elfogyni az emelkedőkön, aztán Mogyorósbánya előtt szárnyakat kap, mert még soha nem ért ide 10 órán belül, futunk kicsit lefelé, hogy teljesüljön az álma.

Az 5. ep-nél vagyunk Mogyorósbányán (48,1 km). Kriszta és Józsi már esznek-isznak. NEM KÉRDÉS SZÁMOMRA AZ ÁTNEVEZÉS! A pontőr szeretné lezárni az itinerem és átadni a díjazást. Szólok Neki, hogy Asciimo/Danival a startnál egyezkedtem és azt mondta, ha úgy gondolom, mehetek tovább. Rábólint. Kérek tőle egy százas itinert, rövid választ kapok: „az nincs”, itiner nélkül kell mennem. Ahaaaaaaa…. Bevállalom. Ott van Kriszta itinere, innen az lesz a terv, hogy együtt megyünk. Mogyibányán kb. 20 percet időzünk. Nagyon jó a hangulat, Mago és a fiúk örülnek, hogy vége. Fényképezkedünk FutAnyura, Sanyitól kapok egy energiaszeletet és egy tartalék fejlámpát, 23X megölelünk, megpuszilunk mindenkit és hárman indulunk tovább. Mago, Sanyi, Józsi elindul haza. Fülig ér a szám annyira örülök, hogy mehetek tovább. Úgy érzem magam, mint aki az első kilométerét kezdi. A Kő-hegy felé tartunk, ami 130 méter emelkedést jelent. Zsolti küzd, néha Kriszta is beleáll az emelkedőkbe, megvárok mindenkit, nem sietünk. (A leghülyébb megy elől, itiner nélkül…) Tokodi pincéknél találkozunk Zoliékkal, de alig időzünk. 

Elsőnek érkezem az Hegyes-kőre (170 m szint). Imádok itt lenni. A tetőről hárman indulunk lefelé, szorosan egymás után. Így érkezünk meg Tokod központjába. Jön a Gete! Elmaradnak a szavak, fejben mindenki az előtte álló, alig 2 kilométerre jutó, 300 méteres emelkedésre készül. Megmásztam már ebből az irányból, de sötétben még soha. Sziklákon, ágas-bogas fák között megyünk felfelé, Zsolti fokozatosan lemarad, néha mi is beleállunk. A csúcs előtt jön egy srác, akit Kriszta ismer. Sokkal gyorsabb nálunk kérem, hogy előzzön meg nyugodtan, de nem teszi. Zavar. A kaput az teszi be végleg, amikor közli, hogy a rekord ideje felfelé alig 18 perc. Itt már csak azt szeretném, hogy ne jöjjön a hátam mögött. Végül hárman együtt érünk fel.

6. ep Nagy-Gete (56,6 km). Ég a tábortűz nagyon hangulatos, és jó meleg van. Hamarosan megérkezik András és Zsolti is. Zsolti egyre jobban fárad. Folyamatosan azt mondogatja, hogy 5+ tempót még sosem ment és nagyon kivan. Indulni kell tovább, látom rajta a pokolba kíván. Már lefelé sem tudja tartani a tempót velünk, fokozatosan fogy el az ereje. Dorog előtt megállunk, bevárjuk.

7. ep Dorog – Molnár söröző (62,1 km). A szelfi túra egyre lankad, alig készülnek a képek. Előveszem, a telefonom csinálok párat. Közben átfutom az üzeneteket (sms, messenger). Az utolsó kettőre válaszolok csak, mert fáradok. Tündinek és Sanyinak elküldöm az aktuális (62) kilométert és elrakom a telefont. Krisztával kicsit előbb érkezünk. Feri békésen eszeget. Jól lecsesz, hogy rám köszönt a rajtban, de észre se vettem. Eskü nem hallottam/láttam! Nem szándékos! Közben megjön Zsolti és közli, hogy ennyi volt, kiszáll. Ilyenkor nincs idő sopánkodni, biztonságos helyen van, innen haza tud jutni, elengedjük. "Legyen erőd lent hagyni, amit nincs erőd följebb emelni".Nem tudunk érte többet tenni, elfogyott testben és fejben is. Ketten maradunk innentől végig. Depózunk és elhagyjuk Dorogot. A negyvenesek most kezdik a túrát. Lehagyunk egy párt. A fiú viccesen odaszól a lánynak, hogy „és így hagynak le minket a 100 kilin indulók”. És tényleg. Kesztölc felé vesszük az irányt. Ha szabad ilyet mondani becsukott szemmel is jól ismerem a Kéktúráról. Simán átérek, de közben érzem, hogy elkezdődött az én ISZINIK100-am. Sokat kivett belőlem a Gete. Igaz a mondás, hogy fejben dől el. Olyan, amikor futás közben elszáll a pulzus és nem akar normalizálódni. Nem vagyok rendben. Tudom azt, hogy jön az a bizonyos Z! Az a Z, amit az egy hónappal ezelőtti bejáráskor is úgy megszenvedtem, az a Z, amin a Kéktúrán is eltvévedtem. (Khm…..a kéken, eltévedni a zöldön, igazi művészet). Közeledik, már mindent kitalálok, zoknit cserélek Kesztölcön, eszem egy banánt.

Elérjük a kesztölci szőlőknél a 8. as ep-t (68,5 km). A Z-n egy 172, egy 236, egy 124, és egy 108 méteres emelkedő vár ránk, mindez megközelítőleg 15 km-re elosztva. A 70. kilométernél eljön az első holtpont. Megyünk felfelé a Z-n, ami az életben nem fog elfogyni. 70 km és 2200 méter szint van a lábunkban, sötét van és szemerkél az eső. Beszélni már nem beszélünk. Most Kriszta a sereghajtó, kiválóan van. Fantasztikus, ahogy megy. És úgy egyáltalán, egy szuper csaj, legnagyobb küzdő a világon! Elérünk a Pilis-nyeregbe. Megszenvedem, álmos vagyok nagyon. Egy 10 fős csapattal kerülgetjük egymást, hol ők, hol mi előzünk. Kriszta hol előttem, hol mögöttem. Nem tudom, pontosan olyan 15-16 órája lehetünk úton, ez már a metamorfózis szakasza nálam, ilyenkor kintről megyek befelé. Egészen addig, amíg diónyinak érzem magam. Elhagyott minden gondolat, már alap dolgokat sem tudok (pld. hogy hol lesz a következő pont), csak én vagyok egy fizikai értelemben vett test, akinek csak a célja maradt, egy test, aki az erdőben gyalogol, teljesen üres fejjel, egyetlen gondolata van csupán, hogy be kell érnie Békásmegyerre. Bármi történik is, de be kell érnem a célba és be fogok érni a célba! Ha kell szintidőn kívül, de bemegyek! Ezért jöttem ide, 100 km-t fogok gyalogolni. Azért, mert azt mondták ez nekem lehetetlen.

Zombi üzemmódban megyünk, pakoljuk egyik lábunkat a másik után, szúrjuk a botokat, csak azt érzékelem, hogy haladok. A havas esőt nézem, ahogy csillognak a lehulló esőcseppek a fejlámpám fényében, nehéz a szemhéjam. A egy pár másodperce menet közben elalszom. Megállapítom, ha alszom, és közben sétálok, lassan haladok, mert amikor kinyitom, a szemem látom, hogy Kriszta jóval előttem jár. Elfogy ez a szakasz is és elérjük a Pilis szerpentinjét, jobbra nézek és látom a fényeket.

Leérünk a 9. ep-hez (Szántói nyereg 81, 3 km). Forró tea és kakóscsiga vár a ponton és sok kimerült túrázó. Itt van a műútnál Zoli és Béla is. Ők is nagyon fáradtak. Pecsételünk elveszünk egy-egy péksütit, nagyon keveset pihenünk és megyünk tovább. Lelkileg nagyon jó érzés, hogy 20 km alatt van a maradék táv. Egy 4-5 fős fiú csapat után megyünk. Megtörténik az első és egyetlen eltévedés, amely összesen talán 100 méter lehet. Még időben észrevesszük. Visszatérünk a Z-re és Hosszú-hegy felé vesszük az irányt. Ez a hegy tényleg hosszú, 85 km után különösen. A fiú csapattal tartunk, beszélgetnek, én hallgatok. Megyek bele az éjszakába, hajnalba gondolatok nélkül, álmos már egyáltalán nem vagyok. Így keveredünk ki a csobánkai műútra (88,64 km). Mi depózunk egy utolsót (én a 41. km óta egy fél szendvicset ettem és egy banánt, jobbára csak vizet veszek magamhoz a fiúktól ezeken a pontokon) a srácok leülnek csíííí-t gyűjteni a Kevély előtt. Végül Krisztával ketten nekivágunk az utolsó 300 m szintemelkedésnek. Ilyenkor ez már sok. Felfelé végig esik az eső, sokszor bokáig süllyedek a sárban, csúszok visszafelé, itt féltem először a testi épségem.  Szenvedős nagyon, a második parázós pontom a Z után. Itt nagyon szeretném, hogy vége legyen. Nagyon nyögve nyelősen, de felérek a Nagy-Kevélyre. Rengeteg szép emlékem van a helyről, most nem nosztalgiázom, gyors pecsét és indulunk tovább. Kriszta kérdezi, hogy le akarok-e ülni. Csak annyit válaszolok, hogy jussunk már le innen. Van még fölfelé 100 m szint ez is zavar, de inkább a lefelétől félek. 

Hatalmas ködben ereszkedünk le a P-n, nagyon csúsznak a kövek. Emlékszem Kriszta csak annyit mondott, hogy balra tartsak, mert jobbra van a szakadék. Válogatott káromkodások jutnak eszembe, de megtartom őket magamnak. Tök egyedül döntöttem el, hogy eljövök ide, senki se kényszerített, felesleges a hiszti, de ilyenkor már nehéz uralkodni az érzéseken. Mentálisan nagyon fáradt vagyok, sokkal fáradtabb, mint fizikailag. Soha nem gyalogoltam még ennyit. Nagyon kell koncentrálni a köd és csúszós kövek miatt. Messze elmaradok Krisztától. Lassan elfogy a köd leérek a pihenőig eszembe jut Mago és mosolygok. Emlékszem, hogy a 2014-es Kinizsi40-en itt milyen vidámak voltunk. Innentől mosolygok egész a célig. Köszi Anyu! Haladok még picit lefelé, amikor oszlik a köd és meglátom Budapest fényeit. Ott az én Budapestem, oda megyek, ott vagyok otthon, haza megyek, oly messze mégis oly közel. Sok volt a feszkó a Pilis-nyereg óta és kigördül egy könnycsepp. Csorgok lefelé szépen a P-n Békásmegyer felé. Egy nagyon magas és nagyon erős fiú előttem válogatott káromkodásokkal tart a cél felé. Lesérült a térde. Adok Neki egy Voltaren Dolot, ezerszer megköszöni vagy 5x elismétli, hogy ez biztosan 10 percen belül hatni fog. Tudom, hogy nem de ráhagyom, hisz fejben dől el. Gyorsabb vagyok, elhagyom, de 100 méterről is hallom a káromkodását mögöttem. Elnéztem a fizikumát mellette a magamét és elgondolkodtam, hogy mit is keresek ebben a ligában szőke csaj létemre. A 97. kilométernél az Ürömi műútnál bekapcsolom a telefonom. Annyira jó olvasni az üzeneteket „nagyon szeretlek, és nagyon gondolok rád” tudom, hogy így van, naná megint bőgés a vége. Itt már mindenkinek válaszolok, de csak annyit, hogy: 97. Valahogy egy 4-5 fős fiú társaság megint mellém kerül. Egy szót se szólunk, de együtt érünk be Budapestre. Gép módjára megyünk. Több mint 23 órája vagyunk úton, és 26-27 órája ébren. Valami csokis puszedliről beszélgetnek. Ránézek az órámra 23 órája és 25 perce vagyok úton. Nem tudom miért, de elkezdek sprintelni, a fiúk nem tudják mire vélni. Végül 23:28 perc alatt legyalogolom életem első 100 kilométeres teljesítménytúráját, elérem Békásmegyeren a Veres Péter Gimnáziumot, a túra CÉLJÁT!

 

 

Összegzés: A leghosszabb túrám a Vérkör volt (77 km), amiben pontosan fele annyi szint van, mint az Iszinikben. A Vérkör sokkal könnyebb túra, mint az ISZINIK, de napszúrás és a hőség miatt sokkal nehezebben bírtam (megcsinálom újra napszúrás nélkül).

Kinizsi100-ra nem megyek. 

A holtpontokat még mindig nagyon rosszul kezelem.

Az Iszinik nehezebb, mint a Kinizsi mivel a szintemelkedés 2/3-a a második 50 km-re esik, ráadásul sötétben kell megtenni, a novemberi és a májusi időjárást nem lehet összehasonlítani.

Triatlonozom, 2016-tól versenyzem is ebben a sportban. Ettől eltekintve a fő sportom továbbra is a teljesítménytúrázás. Ebben szeretnék néhány év múlva igazán jó lenni.

Hegyet mászni tanulok, valószínű, hogy a triatlont ki fogja váltani idővel.

Vasárnap és hétfőn volt izomlázam, szerdára teljesen jól voltam.  

Vízhólyagok száma nulla.

Számomra nagyon nagy jelentősége van, hogy úgy tudtam végig menni a 100 km-en, hogy nem volt szükség térdvédőre. A beteg lábam végig bírta, mindenféle fásli és merevítő nélkül.

A dokim sohasem tudhatja meg, hogy üres napjaimban merre kóricálok.

Nagyon sokat jelentett, hogy egy hónappal előtte a nehéz szakaszt nappal bejártuk, ennek hála 100 métert tévedtünk el ez nagyon nagy dolog! 

Köszönöm szépen Bélának és Zolinak, hogy 30 órán keresztül talpaltak, vezettek, depóztak, kiszolgáltak minket. Hatalmas segítség volt egy hasitasival menni. Hála, hála, hála!

Balunak <3 

Köszi Kriszta, hogy nem vágtál nyakon a Kevélyről lefelé menet! (és máskor sem)

Köszi Mago Anyu és Sanyi a fantasztikus társaságot, köszi hogy elkísértetek az első 50-en. Józsinak is gratulálok! 

Tündi, megígérem, hogy rendszert nem csinálok a szászasokból, kösziiiii!

Tudja meg a Világ, hogy nekem van a legjobb csapatom! Hajrá FutAnyuk!

Asciimonak pedig köszönöm a célban azt, amit mondott, meghatározta a későbbieket.  

AM voltam

1X-es ISZINIK100 teljesítő

p.s. százas vagyok basszus!