Champions, rise and shine

2016.01.31 10:22

AM „Rise and shine”. Hajnali 4:40 ébresztő. Még 5 percet…nem most nem lehet. 5:25-re az alap hasizom gyakorlatokkal is kész vagyok, kávé bekészítve, gyors öltözés, tisztálkodás, banán felkap, ajtó bezár és indulás az uszodába.

6:03 már a vízben vagyok. A reggeli játszótér ma élesen két részre oszlik. Körülöttem egyik oldalt Ironmanek, másik oldalt aludni nem tudó nyugdíjasok. És köztük vagyok én. A nyugdíjasokhoz közelebb az Ironoktól távolabb helyezkedem. Leülök a rajtkőre, begyömöszölöm a hajam a sapka alá, szemüveg fel, kinézek az ablakon még sötét van, észreveszem, hogy az úszómester figyel, egy mosoly és lemerülök. Úszom egyedül a kettes pályán. Most nagyon jó itt lenni, könnyen megy az úszás. Nem nézek időt, nem párásodik a szemüveg, nem jövök fel minden tempónál levegőért, hagyom tágulni, küzdeni a tüdőmet, eleinte kettes majd hármas levegővel úszom (mellben). „Rise and shine. - A dac hangja”
Rengeteg minden jár a fejemben Balu lassan egy hete távol van, hiányzik, majd a következő percben két levegővétel közt elmosolyodom a „titok” miatt, száguldanak a gondolatok tovább, nyomaszt a szombat, irtóra félek a távtól, akkora lesz a szintkülönbség amivel még nem volt dolgom, vajon bírni fogom(?), mire volt elég ez a tíz hónap (?), bárhogy alakul az úgy lesz jó. 
Mellém kerül egy srác, felosztjuk a pályát. Francba, egy nagyatádi IM kulacsot tesz a rajtkő mellé. Nincs menekülés rózsás úszósapkák támadnak balról, egyre több IM jobbról. Elkezd előttem mellben úszni a srác. Ennek örülök legalább gyorsban nem aláz a porba, akarom mondani 2 méter mélyre a kék csempékbe. Gyors, de nem annyira, hogy leússzon folyamatosan tudok egy pályán lenni vele. Hatalmas háta van, annyi izom van rajta, amennyi nem is létezhet ez valami délibáb reggel hatkor, sokkal erősebb nálam, nem céllövöldében lőtte azt a flaskát ott a rajtkő mellett.

Megyek utána, egyre nehezebb tartani a tempóját de igyekszem 10 méternél nem távolabb kerülni. Egyre csak jönnek a csempék, közben kivilágosodott odakint és besüt a napfény egészen a medence aljáig. Ezt nézegetem miközben a gondolatok teljesen elfogynak. Egyre mélyebbre teszem a fejem a vízbe, ahogy Zoli tanította. Már nem érdekel a srác tempója, nem vagyunk egy súlycsoport, mégis akaratomon kívül tempózom utána. Csak úszni szeretnék, lent az összes levegő kifúj, majd kiemelkedem levegőért, a másodperc tört része alatt ismét beleér a fejem a vízbe, a hátamon érzem az áramlást, kar és lábtempó, ÚSZOM. Biztos nem hibátlan technikával, de teljesen kikapcsolódva és már rég elhagytak a gondolatok. Nem állok meg, csak teszem a dolgom és közben nézek lefelé a mélybe. A mélység már a barátom.Totál elmerültem abba, amit csináltam, és úgy éreztem bármeddig tudnám csinálni.
Kicsit elfáradtam ugyan, de lélekben újjászülettem, fantasztikusan indult a mai napom. 
Champions, rise and shine!