Búcsú

2017.12.19 14:18

Van a fb.-on egy zárt csoportom. Időről-időre megosztom ott az életem törénéseit. Örömet, boldogságot, bánatot egyaránt. Nem sokan "lakják" ezt a titkos csoprtot, 33-an vannak Ők. Ezt az írást oda szántam, de mivel késére megjelent máshol nyilvánosan így bemásoltam ide. 

 

Időről-időre feltűnik egy sziluett a Kozma utcai sírkertben. Ez vagyok én amint a temetőben futok. Sok éve futok, hol nagyobb, hol kisebb lelkesedéssel. Azt gondolom ez élethelyzet függő. Nálam biztosan. Van amikor nagyon, máskor kevésbé van szüksége arra az embernek, hogy menjen. Én az összes stádiumon végig mentem. Ha van kedvem megyek, ha nincs nem. A lényeg, ha hosszú idő kimarad se okoz semmilyen problémát. Évekig tartott eljutni ebbe az állapotba. És ez jó! Nekem jó! Te aki futsz megfigyelted már, ha minden rendben van, ha boldog vagy kevesebbet mész ki? Máshogy mész ki? Az élet ilyenkor máshogy kárpótol, mást ad, máshonnan kapod meg azt, amit innen szoktál elvenni. Nekem másik életem van. Máshogy futok.

Miért járok ide? Miért éppen egy temetőbe? 

Ide nem ér el a zaj. Itt van a legtöbb (bűn?)bocsánat és megbánás. Csönd van és ki lehet lépni az életből. Nincs itt senkim, így érzelemmentesen tudok ide kijönni. Nem visz a szívem jobbra-balra. Itt minden véget ér. Szeretem azokat a helyeket ahol vége van a dolgoknak. Olvasom a kőtáblákat, fejfákat, nézem a sírboltokat, kriptákat. Sorsok, életek. Mesél a hely. Olyan, mint egy leporello, mindig lehet tovább és tovább nyitogatni. Van akinek nagyon sok idő jutott, van akinek kevés.  Ki szövi ezeket a szálakat? Miért? Mi a célja? Miért vesz el szülőktől gyereket? Miért tesz kicsi gyerekeket idő előtt anyátlanná, apátlanná? Sokat lehet itt gondolkodni, hálásnak lenni, (át)értékelni. A problémák zsugorodnak, az ész megszólal. Sokan gondolják azt, hogy a temető mindig ugyanolyan. Szerintem nagyon sok arca van. Más reggel és este, más télen és nyáron. Más ősszel egy harmatos hajnalon és más egy forró nyári napon. Más most is, hogy vége van a Mindenszenteknek, levetette szép ruháját, az élők, most jobban koncentrálnak azokra, akik még velük vannak.

Nagyobb most itt is a nyugalom. 1,2,3,4. Halkan lépek én is.

Búcsúzni jöttem. Sajnos a nyitva tartás télen nem az én időbeosztásomhoz igazodik. Őszintén szólva sose értettem minek van egy temetőnek nyitva tartása?!? Fázik a kezem, fáj a fülem, én vagyok kora reggel itt az egyetlen élő. Nektek már sohasem fáj a csípős decemberi reggel. Ma nagy kört megyek, felidézem az elmúlt év dilemmáit, melyek ebben a közegben itt egy másik aspektusba kerülnek. Kérdezni sokkal nehezebb, mint válaszolni. Kérdést feltenni, megfogalmazni, sokkal bátrabb dolog sokszor, mint válaszolni. Kérdezni, merni kell.

Mennyi a lét? Mindig csak a következő lépés.
Hol a boldogság? Becsukta szemét a remény.
Legnagyobb öröm? Gyerek. 
Van titok? Nincsen, csak élni kell. 
Mi a múlt? Olyan valami, ami nem fedheti el a jelent és a jövőt. 
Mi a szabadság? Birtokolni a tudatomat.
Elbírod még? Onko team.
Mi a bánat? Állni egy sír szélén. 
Mit szeretnél? Felosztani a végtelent.
Munkahely? Kényszer. 
Mi a jövő? Haszontalan gondolat. 
2017? Feltétel nélküli megadás.

?
?
Miért ezek a kérdések?

 

Láthatatlan kezek, által hozzám kötött lelkek. Köztetek én mit keresek? 
Hallgatom a légzésem a szívverésem.
Úgy döntöttem, maradok még. 
Futok tovább. 
Élek.