2015

2015.12.28 19:12

Visszatekintés – avagy az elmúlt évek messze legjobb éve: 2015

Január 3-án fogalmam sincs, hogy de elkeveredtem a BUÉK20-ra (TT). Semmi konkrét célom nem volt a túrázással, a kajakozást végleg abbahagytam, szép sport, de nem adta nekem azt, amit kerestem. Előtte soha annyi izmos kar nem halászott még ki a Dunából, mint azokban az időkben. Bevallom az nagyon tetszett, de nem lett a vízitelep a második otthonom. 2014-ben tengtem-lengtem elgyalogoltam Budapestről Lébényig (200­ km) más érdemleges kilométerek terén nem történt. Tudtam azt, ha várok jönni fog. Nem emlékszem pontosan, de valahogy beneveztünk a BUÉK20-ra. Január 2-án éjjel ónos eső terítette be a Budait, fogalmunk se volt, hogy mibe vágunk bele. Törtek a csontok, húzódtak az izmok, körülöttünk. Éltem első TT-je volt, egy szál hátizsákkal, és az El Caminora vásárolt nyári túrabakimban vágtam neki. Estem-keltem, barátaink közül többen kiszálltak, de én a szintidő vége előtt 4 perccel beértem. Azonnal tudtam, hogy megtaláltam azt, amit keresek. Hegyek, szintek, kilométerek, kihívás.

Gyorsan jöttek a nagyobb távok. Két hétre rá már 49 km-t mentem a Zongoron. Zöld45, Téry50 stb., viszonylag gyorsan tudtam emelni a távot, eleinte térdvédővel teljesítettem. Kezdetben még a 20 km is fájt, majd fokozatosan nyár elejére el tudtam hagyni a térdvédőt és segítség nélkül gyalogoltam. Júniusban elkezdtem a Kéktúrát (1168 km) az tényleg csak szórakozás. Barátok, séta, eszem-iszom túrák ezek. Passzió.

Nagyon megszerettem a teljesítménytúrázást, nem is kerestem mást. Túrázgattam, fokozatosan növeltem a távokat. Július 4-én teljesítettük Gusztival szintidőn belül a VérKört (77 km), ahol kaptam egy napszúrást és a 42. km-től már nagyon nem ment frankón. (Visszamegyek, revans de nem hőségriadóban).

Sosem szoktam semmit feladni, de 2014-ben kiszálltam az UB-n. Márciusban műtöttek negyedszer oda se kellett volna mennem műtét után alig 2 hónappal, de megtettem. Sok okot tudnék felsorolni, hogy miért mentem oda, már egyik se számít. Egy dolog megmaradt: az, hogy feladtam. Júniusban lekeveredtem futni. A bizonyos UB feladás egy éves évfordulóján. Térdvédő nélkül csináltam, akkor még nem fájt. Másnap visszamentem, mivel nem volt rajtam a térdvédő a második alkalom után be is gyulladt a térdem. A futással nem volt célom, ma sem érdekel önmagában a síkfutás. A triatlon érdekel. Spanyolországban azon a napon, amikor az Ironman-en gondolkodtam este a szálláson találtam egy IM kulacsot, azóta sokszor álmodom ezzel és az álmaim soha nem vittek még tévútra. Meggyógyult a térdem és visszamentem a futópályára térdvédővel. Sikerült fájdalom nélkül futni. Teltek a hetek és a km-ek és nem fájt a lábam. Akkor már lassan másfél éve nem futottam (2014. februárjában hagytam abba). Tündi tudta csak hetekig, hogy mit csinálok. Augusztus végén önkéntes voltam a Budapest 70.3-on és másnap „lefutottam” az Irongirlt. Elkezdtem triatlonos edzéseket csinálni, egyre jobban ment és tetszett. Végül szeptember végén megtörtént a bringa csere is, ment a régi GT és jött a triatlonos Trek. Imádás, szerelem. Nincs kérdés.

Edzek, ahogy tudok, és annyit-amennyit tudok. A túrát kénytelen voltam bevallani a dokimnak, de triatlont nem mertem, azért keresztbe lenyelne. Szóval itt megy a sunnyogás. De nem fáj a térdem. Sanszos, hogy futáskor nem hagyhatom el a térdvédőt, de a túra és a bringa rengeteget segített a térdemet tartó izmokon, hónapról hónapra erősebb a lábam. 1000, 1500 km feletti teljesítmény túrázva/futva éves szinten elképzelhetetlen volt és mégis sikerült. November végén teljesítettem az ISZINIK100-at máig ez a leghosszabb távom és ezt tekintem 2015 legnagyobb sportsikerének.

Ősz környékén kezdtem el érezni az erőt. Egyre jobban ment minden. Végül addig gyalogoltam, hogy kisimult minden. Szerintem június óta csak pozitív dolgok történnek az életemben, de ez a blog csak a sportról szól.

A TRI nálam örök második lesz, egyszermajdnagyonfelszívommagamésjólletolokegynagytávot, de nem most lesz (2017 környékére datálom). A szívem a hegyeké örökre. Kerestem magamnak egy hegymászó tanfolyamot. Megtanulok hegyet mászni, és amikor csak tehetem elhúzok messzire. Ez motivál. Ettől függetlenül a triatlonba is beleteszek mindent, amit csak tudok. 2016 az alapozás éve lesz. Sprint és olimpiai távon elkezdek versenyezni. Rutint kell szereznem a versenyzésben, depózásban, meg kell tanulnom rendesen gyorsban úszni, szilárd alapokra szeretném helyezni ezt az egészet, erre szánom a jövő évet.  Túrában 130 km-ig szeretnék elmenni.

„Ha van egy álmod, ne mondj le róla.” Hisz ott van a hátamon „noli umquam deponere finem”!

bye bye 2015 a magad nemében nehéz voltál, de szerettelek