2013. júliusában és augusztusában jártam a Spanyolországban az El Camino-t, Leon és Fisterra közt. Néhány gondolat az útról.  (p.s. lentről felfelé görgesd, úgy van időrendben) 
 

Fisterra

 

Hat évig készültem erre az útra. Hat év nagyon hosszú, ha az ember úgy vár valamire, hogy igazából nem is tudja pontosan, hogy meddig tart a várakozás. Elképzelésem sem volt arról, hogy milyen lesz. Két dologban voltam biztos, hogy nekem ide el kell jönnöm a másik pedig, hogy egyedül kell ezt megtennem. Azt mondják az Út hív, nagyon sokan tervezik, végül mégis kevesen szánják rá magukat. (…)  Csak az első lépést láttam, alap dolgokról sem volt fogalmam. És soha egyetlen pillanatig nem is foglalkoztatott. Azt tudtam, hogy most van itt az ideje az indulásnak és minden más teljesen mellékes. Az Út során végig nyugodt voltam. Tudtam azt, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, van egy célom afelé igyekszem, ezt testi és lelki fájdalmak kísérik de végül meg fogok érkezni, innen semmi nincs ami megállítson. 

Végig határozott és tiszta volt a cél, tudtam, hogy az Óceán partján valami vár ott.Itthon is és az Út alatt is ezerszer próbálkoztam elképzelni, hogy milyen is lesz majd a megérkezés. Először csupán testileg érkeztem meg, fizikai valómban, a lelki megérkezés még kicsit váratott magára. Fisterrába már teljesen csupaszon érkeztem, útközben megszabadultam az összes felesleges terhemtől. Azt mondják, hogy a szellemi és lelki fejlődés lemondással és nem ritkán fizikai fájdalmak, kínok átélésével és megélésével jár. Utam során mindezt megéltem és egyet is tudok érteni vele. Senki nem kényszerített rá, magam választottam, hogy egy-egy fárasztó átsétált nap után esetenként egy földre hanyagul ledobott, saras, piszkos matracon húzzam meg magam éjszakára. Koszosan, nem egyszer sírva, általában táplálék nélkül, a beteg és végig fájó jobb lábszárammal, elfertőződött vízhólyagokkal tele gyalogoljak napi több tíz kilométert. Ezek a dolgok és tényezők kellettek ahhoz, hogy fokozatosan veszítsem el a régi önmagam. Egy másik világba értem ahol, nem számított az, hogy ki vagyok, honnan jöttem, napról-napra egyre szabadabb lettem, fokozatosan veszítettem el mindent, ami a régi életemhez kötött, és tisztán érkeztem meg oda, ahova mindig is vágytam, amit eddig el sem tudtam képzelni. Végül teljesen szabad lettem. A Fisterrába való megérkezést az első pár órában fel sem fogtam. Fizikailag itt voltam, Tündével eltöltöttünk egy csodás napot, de valami hiányzott. Folyamatosan azt éreztem, hogy egyedül kell lennem és mennem kell a VÍZHEZ. Meg akartam érkezni végre, a végére akartam járni annak, hogy miért is jöttem én ide. Kerestem egy csöndes helyet egy olyan helyet ahol senki sem láthatott (..) Először csak álltam és néztem a hatalmas kékséget, az iszonyatos mennyiségű víztömeget, ami elképesztő erővel bírt. (…)  Napokon belül másodszor érzem, hogy mennyire senki és semmi vagyok mennyire esendő. Nem tudtam már tovább állni, először térdre ereszkedtem (....) Egyszer mindenki megtörik (...) Megszakadt bennem valami nem úgy, mint Santiagoban. Egyetlen pillanat volt az egész, teljes csönd lett, semmit sem hallottam, valami véget ért és ott, akkor ugyanabban a pillanatban elkezdődött valami teljesen más és a kettőnek semmi köze egymáshoz. (…) a lelkem pedig a kettő közt ott ahova mindig is vágyott.

 

Hazaértem! És életem legboldogabb napja volt, olyan nap volt, ami felülírt mindent! Szeretném, ha a földi létem egyszer megszűnik, akkor Balu kisétálna a világítótoronyhoz és a sziklák széléről a hamvaimat az Atlanti-óceánban helyezné örök nyugalomra. Az én utazásom így érne véget, azt hiszem így lennék egy azzal, ahova innentől fogva egész földi életemben visszavágyom.

 

2013. augusztus
Fisterra, ahol minden véget ért és, ahol minden elkezdődött

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Santiago de Compostela

 

Egyedül indulok útnak Arca O Pino-ból utam azonnal egy éjszakai sötétségbe burkolózó erdőbe vezet. Megszűnik a közvilágítás, haladok befelé, az orromig sem látok, eltévedek de nem félek. (…) Csak megyek, nem nagyon tudom elképzelni milyen lehet majd megérkezni. Santiago nagy város, folyamatosan haladok, minden egyes lépéssel közelebb kerülök a civilizációhoz. Nem akarom. (…) Sorra jönnek az ismerősök (…) 

Sokan integetnek, Buen camino-tól hangos az Út. Fokozatosan veszem át a velem együtt érkező Zarándokok lelkesedését. Ahogy kiérek az egyik kis faluból, megpillantom a Katedrális tornyait. Visznek a lábaim, szinte futva hagyom el Tündét és Elenát próbálok lassítani de nem megy. Az öröm hegyére a Monte do Gonzo-ra fülig érő vigyorral érkezem. (…)  megyek tovább Santiagoba, szeretném elérni a mai misét. (…)  Sorra jönnek a táblák: 3700 méter a Katedrális. (…)  Áthaladok a külvároson, elhagyom az összekötő hidat és ott a tábla: SANTIAGO. Tetőmtől a talpamig beleborzongok. (…)  

Santiago de Compostela-ban vagyok. (…)  a dán házaspár megállít. (…)  megtudom, hogy már csak 400 méter a Katedrális. Gyorsan elköszönök és továbbmegyek. (…) Először hátulról pillantom meg a monumentális épületet, míg végül jobb oldalról megkerülve megpillantottam a Katedrális hatalmas homlokzatát. Földbe gyökerezett a lábam, csak néztem fölfelé és nem tudtam mozdulni. Ha egyetlen szóval szeretném jellemezni azt, amit éreztem az az: alázat. Senkinek és semminek éreztem magam. 

Első pillantásra képtelen voltam befogadni. Nem tudtam levenni a szememet a homlokzatról, oldalazva próbáltam szembe helyezkedni a gigászi épülettel. Szememmel a bejáratot kerestem, amikor arra lettem figyelmes, hogy többen, több nyelven is a nevemet kiabálják. Azt mondják, akivel találkoznod kell az Út végén, azzal itt találkozol. Itt van Hans, a holland fiú, Maria 1, Maria 2, Raquel, az ázsiai lány, egy másik látásból ismert amerikai lány, később jön Tünde, Elena, Tula, csak egyvalaki nincs itt, akivel a legjobban szerettem volna találkozni. A mi utunk itt már véget ért. Tudom, hogy nem jön Fisterrába (…) Szomorú vagyok, de hálát érzek azért, hogy találkozhattam Vele! Leülök az utca kövére, szemben a Katedrálissal és ekkor sírok először. (…)  

Megkeresem a bejáratot és belépek. (…) Próbálok a hátsó padokban helyet keresni. (…)  Négy vagy hat papot és apácákat látok. Az apácának aki felolvas gyönyörű hangja van. (…)  Az egész ceremónia körülbelül egy órát tart. Vannak olyan Zarándokok, akik képtelenek le-föl térdepelni sokan úgy maradnak összekuporodva, lehajtott fejjel a márványpadlón. (…) megérintsem Szent Jakab szobrát. (…)  valami megtörik bennem. Órákon keresztül nem tudom abbahagyni a sírást. Szinte fizikailag fáj Balu hiánya, annyira szeretném megölelni, de 3200 kilométerre van tőlem. Sírok de remélem, hogy tudom magam annyira tartani a telefonban, hogy ne vegye észre. Nem sikerül (…)  Kora délután sikerül kiváltani a Compostellát, csellengek kicsit Santiagoban Tündével, visszamegyek a Katedrálishoz újból megérintem Szent Jakab szobrát, lemegyek a sírhoz is, kifelé jövet pedig lefekszem a Katedrális előtti térem szemben az épülettel és gondolatban próbálom feldolgozni azt, ami velem történt. (…)

 

Vegyes érzésekkel teli nap volt számomra megérkezni Santiago de Compostela-ba. Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen érzéseket vált ki belőlem. Őszintén szólva azt gondoltam sokkal jobban fogom venni ezt az akadályt. Soha egyetlen pillanatig nem jelentette számomra az Út végét, nem volt kérdés, hogy nekem a „vízhez” kell eljutnom (…) az Atlanti-óceán elérése jelenti számomra az Út végét. Santiago felkavart. Nem akarok itt maradni, tovább kell mennem, azok az erők amik eddig is toltak le a vízhez most megsokszorozták erőiket és szinte löknek el innen. Mennem kell (…)

 

 

 

 

 

 

2013. Augusztus

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

13. Ribadiso – Arca O Pino

 

(…) Az utóbbi napokban csak 25-30 kilométereket sétáltam, ami egyáltalán nem megerőltető, jól bírom. A sarkaimon van néhány vízhólyag, de ezek egyáltalán nem zavarnak, este átfűzöm a cérnát rajtuk (…) Van viszont egy kritikus vízhólyag, ami nagyon megkeseríti már napok óta az életem. (…)  Mostanra a jobb lábfejem félig teljesen be van gyulladva (…)  így jobbára mezítláb járok esténként. (…)  Teljesen nyugodt vagyok. Ülök a teraszon nézem, ahogy ébred a város, piros tűzgolyóként jön fel a Nap az égen. Tökéletes reggel. Itt vagyok, nem tudom minek, nem tudom hova megyek, nem tudom ki lesz ma az útitársam, lesz e egyáltalán, céltalanul sétálok, ma gondolataim sincsenek, csupán létezni szeretnék. (…)  

ÖNMAGAD előtt, mert itt elkerülhetetlenül szembe KELL nézned önmagaddal és a végén ez fog számítani, hogy TE mit látsz. Folyamat ez, hosszú folyamat, miközben napról-napra hullik le az álarc, a végén ott állsz önmagad előtt csupaszon (…)  A városból kifelé menet megszólít egy férfi. Péceli szobrászművész a feleségével járja az utat Astorgától. Nagyon keveset beszélünk főként miattam, mert egész egyszerűen nincs kedvem hozzá (…) Egyik település követi a másikat, egy kávézóban találkozom Tündével, Ő már éppen végez és indul tovább (…) A napok óta terjengő trágyaillatot felváltja az eukaliptusz erdő csodás illata. Gyönyörű helyen járok, életemben nem láttam még ilyen szép és hatalmas fákkal teli erdőt. Boldogság érzése van bennem. 

Tündére leszek figyelmes, aki lassan lépdel tudom, hogy nagyon várta az eukaliptuszerdőket. Együtt sétálunk megint egy darabon (…) Nagyon rövid a mai nap kora délután érkezem meg Arca O Pino-ba. (…)  Most is csak a harmadikra sikerül találnom éjszakára menedéket. (…) A zuhanyra vágyom, mert nagyon piszkos mindenem, a mosásra annyira nem hisz József Attila óta tudjuk a mosónők korán halnak, nekem meg annyira nem sürgős. (…)  Nem értik, nem érthetik és nem is kell. Csak az tudja, aki jár már itt. Örülök annak, hogy egyáltalán gondolnak rám. 

Ha hazagondolok, mindig az első gondolatom Balu. Eddig összesen háromszor beszéltem vele, sok nap telt el a legutolsó beszélgetés óta, veszettül hiányzik ezen a délutánon. Mi lehet vele? Hogy viseli a távollétem? Szeretnék sétálni de nagyon fáj a gyulladt lábfejem. (…)  Megint azt érzem, hogy nagyon jó lenne beszélni Baluval de érzem, hogy sírás nélkül nem menne, megijeszteni nem szeretném, így nem teszem. (…) az ausztrál fiú lelkesen integet felém. Napok óta nem láttam, nagyon megörül nekem én is neki, hosszasan ölelkezünk, hiányzott a társasága. Invitál, hogy csatlakozzam hozzá, megteszem. Nem sietünk sehova, körülbelül két órát vacsorázunk és sörözünk. Beszél az életéről, a problémáiról, sok a közös vonás bennünk, sok a közös a gondolkodásunkban. Nagyon jól működnek az Út során végig a megérzéseim, ösztönösen érzem meg kinek szeretek és kinek nem a társaságában lenni. Vele nagyon jó. 

Egész mélyen beszélünk az életről, a magánéleti problémáinkról, tesszük ezt annak tudatában, hogy nagyon-nagy rá az esély, hogy akár ma este találkoztunk utoljára. Talán ettől tud ilyen kötetlen lenni ez a beszélgetés. Elmondja, hogy napok óta foglalkoztatja a gondolat, hogy visszafordul Saint-Jean-Pied-de-Port-ba és elölről elkezdi megint ez egész Utat. Ilyen gondolatok foglalkoztatják egy nappal az Út vége előtt. Megkérdezi, hogy lenne e kedvem vele tartani. Száz százalékig biztos vagyok benne, ha nincs Balu akkor gondolkodás nélkül igent mondtam volna. (…)  Így viszont sajnos nem tehetem, szomorúan búcsúzom és bízom benne, hogy találkozunk még a Fisterráig vezető úton. (…)  könnyen találok még nyitva tartó patikát. (…) 

Csupán gyulladáscsökkentőt szeretnék, (…)  Gondolok egyet egy mozdulattal átugrom a pult mögé elkérem a számítógépét fölmegyek az inetrnetre és beírom a keresőbe, hogy: tetran – hydrocortison összetevők. (…) A férfi miután túljutott az első döbbeneten elkezdi tanulmányozni az összetevőket. Végül arra jut, az összetevők alapján, hogy van egy jó kis spanyol szemkenőcs, ami nekem pont jó lesz a talpamra. (…) A patikus a lelkemre köti, hogy eszembe ne jusson napi háromnál többször használni. (…) Nem AM lennék, ha a következő sarokig nem kentem volna be legalább háromszor, de ez már lényegtelen, nem hiszem, hogy szemkenőcs túladagolásban túl sok Zarándok hunyt volna el, így nekem sincs mitől félnem. A szállásra visszatérve boldogan szurkálom Tünde és Elena társaságában az éppen aktuális hólyagokat, újra bekenem a gyulladást (…) 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

12. Palas de Rei – Ribadiso

 

(…) Simán kijutok a városból Melide felé indulok. (…) Gondolatban mostanában eszembe jut milyen lesz majd visszatérni a valóságba. Nem akarok, nem akarom. (…) A Caminonak számomra négy állomása volt. Először felkapott, megemelt, összetört egészen kicsi darabokra majd porrá zúzott, olyan apróra, mint a homokszemek. (…) 

Összefolynak a napok, az órák, sok idő szó szerint kiesett, este kezembe veszem az útikönyvet és egyáltalán nem emlékszem rá, hogy jártam volna ott, pedig igen, mert valahogy mindig eljutottam a következő szálláshelyre. (...) Egyáltalán nem emlékszem rá, hogy többször is találkoztunk volna. Csak arra, hogy éppen akkor jött, amikor az apámért tettem egy követ az általam csak „szomorú emlékek temetőjének” nevezett helyen. (Milyen érdekes egy apám korabeli férfi kerül az utamba, Ő próbál gondoskodni rólam…) Megköszönöm a kedvességét de nincs szükségem a segítségükre. (…)  

Megyünk tovább csendben látom Tündén, hogy Ő is készül az Út végére. Hagyom. (…) délután érkezünk meg Ribadiso-ba, ami egy ici-pici település sokan nem is állnak meg itt, de nekem nagyon megtetszik az Iso folyó partján fekvő albergue. Itt maradok ma éjszakára. (…)  Rolf mosolyog, integet nekem és megérzem, hogy akkor látom Őt utoljára a „Caminos barátságok” sajnos ilyenek. (…) A kora délután világmegváltó gondolatok nélkül, nagymosással, végre hajmosással, napozással, és a folyóban való gyulladt láb hűtésével telik. (…)  Bejárom a kis települést, emberekkel alig találkozom. 

Már visszafelé jövök, amikor egy nagyon idős helyi házaspárra leszek figyelmes. A frissen mosott ruhát teregetik a kertben. (…) férfi segít cipelni a ruhákkal teli kosarat az nagyon beszédes. Nem engedi az asszonyt egyszer sem lehajolni, tartja neki a vizes ruhát. Nem beszélnek mégis minden mozdulatukból árad a szeretet és a tisztelet egymás iránt. Hiteles férfi, nő kapcsolat, amit látok, több évtizedes kötelékekkel. (…) mennék vissza de, nem megy. (…)  kibújok a flip-flop papucsból és mezítláb, sebes lábbal „futni” indulok messzire természetesen nem jutok. Félelemmel teli bizonytalanság, egyedüllét és szomorúság van bennem. (…)

Valahol „elveszve”, egyedül Spanyolországban - 2013. július

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

11. Portomarin -Palas de Rei

 

Az elsők közt hagyom el az albergue-t. Esik az eső és nem találom a kivezető utat. Eltévedek. (…)  találkozom egy fiúval (…) Kedvesen útbaigazít (…)  Elindulok ismét az ismeretlenbe. (…)  „AM bárhol és bármikor jogodban áll eltévedni”, a második pedig az, hogy „végig önmagadat kell adnod”. Ez utóbbi nagyon fontos hisz a hétköznapokon akár akarjuk, akár bevalljuk, akár nem de mindenki visel valamilyen állarcot. (…)  Ha itt is ezt teszed akkor már szállhatsz is fel a hazafelé tartó gépre, (…) Gondolataim az apám felé kanyarodnak. (…) Kettőnk kapcsolatában mindig ott volt a hiányérzet valami mindig hiányzott. (…)  Végül rátelepedett a kapcsolatunkra és belepte, mint friss havat a fekete sár. (…)  

Ma valahogy nem találom a helyem az Úton (…) Üres vagyok, egy hatalmas űrt érzek magamban (…) Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet elfelejteni, örökké nyomot hagy és hiába telnek el évek, évtizedek, nem segít rajta az idő. (…) olyan, mint a hegek a lábamon. Megvastagszik, ellenáll az őt ért hatásoknak, idővel gyógyul is (…)  Soha nem tudta kimondani, most pedig már késő. A nő viszonya a férfiakhoz az apjához való kapcsolatának a függvénye is (…)  Állítása szerint szeretett engem, de ezt soha nem éreztem. (…)  A félelme erősebb volt a szereteténél. (…)  gyáva volt szeretni engem. Én ezt tudtam de érzésem szerint Ő saját maga előtt sem vallotta be soha és ez volt a nagyobb baj. 

Elgondolkodom azon, hogy a két férfi teljesen azonos sorsot hordozott erre a számok segítségével jöttem rá. A férfi a múltból ugyanakkor ugyanazokat a dolgokat tette az életében évre pontosan, mint az apám. (…)  és ami számomra a legfájóbb tökéletesen úgy viselkedett velem, mint az apám. (…)  mert nekem kellett volna megváltoztatnom az Övét, hogy ne tudja ugyanazokat a hibákat elkövetni, amiket az apám elkövetett. (…)  rakom tovább a köveket egy kis tisztásra érek, ahol rengeteg kőből, kavicsból épült kis kupac áll. (…) Szomorú emlékek temetőjében (…)  lesz még elég dolgod, ha hazamész. (…)  jön Tünde végül együtt érjük el Palas de Rei városát. Ma nagyon fájt itt lenni. 


A nap tanulsága számomra: a múltad egyszer úgyis utolér!

 

 

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

10. Sarria-Portomarin

 

Az első nap, hogy elalszom. (…) szakad az eső, így indulni sincs kedvem. (…) elsőnek megtámadom a fürdőszobát. Kiváló terv egészen addig, amikor meg nem botlom a szoba közepén elhelyezett asztalban. Volt az asztalon kb. húsz telefon, ami mind a padlón landolt. Eredmény: már senki nem alszik a szobában. (…) Találok egy személymérleget, ráállok majd később megbánom. Mínusz 6 kg a fogyásom, sok nagyon sok. (…) Amíg „kigyönyörködöm” magam addig az eső is eláll, összeszedem a holmim és elindulok. Egy hosszú lépcsőn kell felfelé menni, éktelenül elkezd fájni a jobb achillesem. Ha már úgyis lépcsőn megyek nyújtok egyet, (…)Összeszámolom megint a bokáimat. Még mindig öt. Nézőpont kérdése az egész lehetne hat is. Üres pohár, félig tele pohár elmélet. Félig tele van, hisz tudok tovább sétálni. (…) Jön szembe egy zarándok pont úgy néz ki, mint Benigno a „Beszélj hozzá” c. filmből. (…) Benigno és Matilde beszélgetnek, miközben Alicia haját vágják.

Szó szerint nem tudom idézni, de valami ilyesmi: 
Én hiszek a csodákban! Neked is hinned kéne. 
- Nekem? Miért? 
- Mert nagyon is szükséged van rá! 



(…) Lassan hagyom el Sarria városát, nem sietek. (…) Egész nap egyedül sétálok, (…) Nagyon vidám napom van, ha kedvem van hosszú percekre megállok csak nézem a tájat és gondolkodom. Gondolkodom azon, hogy igazából mennyire egyszerű is ez az egész. Elég idő eltelt már a megérkezésem óta ahhoz, hogy teljesen elveszítsem az időérzékemet csak a napszakok változását érzékelem, de nem tudom azt, hogy hétköznap van vagy hétvége, tudom azt, hogy hamarosan augusztus lesz de fogalmam sincs mikor. (…) egyáltalán nem érdekel. Jó így! Sikerül teljesen kilépni a hétköznapi értelemben vett életemből csak én vagyok a gondolataim és az Út. (…)

Nagyszerű dolog csak létezni!!!!! Csodálatos! Érezted már? A szükségleteim a minimálisra korlátozódtak. Teljesen megváltoznak a szokásaim. Kora hajnalban kelek, tele van a lábam sebekkel, de kívánom a sétát, valami idegszálat nyomhat a hátizsákom, mert mindkét vállamban megszűnt az érzékelés, csak bizsereg, mindezek ellenére alig várom minden reggel, hogy végre úton legyek, képes vagyok 25-30 kilométereket gyalogolni mindenféle éhségérzet nélkül, egyáltalán nem kívánom napközben az ételt, szinte csak este eszem, fogalmam sincs milyen messze van a következő település és nem is érdekel, ahogy az sem, hogy lesz e hol aludnom, vagy esetleg tovább kell mennem, tudomásul veszem, ha csak hideg víz vár a zuhanyzóban. Egyetlen hátizsák minden „vagyonom” és ezzel tökéletesen elégedett vagyok. (…) 

Visszakanyarodom a tegnap estére gondolatban. Nagyon jól esett a barátaimmal leveleket váltani (…)Pakolom a kavicsokat, apró köveket értük, mindenkiért megállás nélkül egész nap. Minden családtagomért, rokonomért, közeli és távoli barátomért, ismerősömért otthagyok egy-egy követ. (Ez egy szokás az úton, olyasmi mintha egy imát mondanál, azért akiért az követ leteszed. Én ezen a napon mindenkinek külön követ szánok így egyszerre csak egyet teszek le, közben erősen gondolok arra a személyre, akiért éppen ezt teszem. Mivel egyáltalán nem vagyok vallásos ima helyett ezekkel a gondolatokkal fejezem ki azt, hogy gondolok rájuk, szeretem őket és a legjobbakat kívánom nekik. 

Egy kő Baluért,mert a legfontosabb a világon, egy kő (…) Dávidért, mert történt köztünk, ami történt én mindig hálás leszek neki (…) egy kő Magdi néniért, mert most is vigyáz a fiamra, egy kő az orvosomért (…) ….egy kő….még egy kő….sok-sok kő….így megy ez egész nap. (…) van egy határ, amin csak nagyon kevés embert engedek át. Sokan azt hiszik, hogy belül vannak ezen és tökéletesen ismernek és általában utólag jönnek rá mennyire nem. Sokkal többen vannak, akik egy kép alapján gondoltak rólam valamit és rájönnek, hogy valójában semmit nem tudnak rólam. Itt a Caminon kiemelt szerephez jutnak az érzelmek. 

A zarándok napokat, heteket tölt egyedül, sok száz kilométert gyalogol miközben folyamatos fizikai és lelki kínokat él át. Idejött, mert valahol, valami nincs rendben. Idejött, mert kérdései vannak, amikre szeretne választ kapni. Idejött, mert eljutott az élete egy olyan pontra, hogy úgy érezte ide kell jönnie. Nem kell ezért őt ezért sajnálni, hisz senki nem kényszerítette, mindenki önszántából jön. (…)  Ez van AM, emberek, barátok jönnek-mennek köss magaddal békét, mert egyetlen ember aki végig elkísér az te magad vagy. Mindenki okkal jön, okkal távozik, akkor jön, amikor jönnie kell, és akkor megy amikor mennie kell (…) (…) egyre fogynak a kilométerek, elérem az utolsó háromjegyű útjelző követ a 100 kilométerest. (…)  Itt nagy hibát követek el, lebecsülöm az Utat. „Csak 100” de milyen százas lesz azt itt még elképzelni sem tudom. (…)  a számok körül kezdenek el pörögni a gondolataim (…)  (…) szinte észrevétlenül beértem Portomarin városába. Gondolataim megint az alapvető szükségleteim kielégítésére korlátozódnak. 

Elered a hideg eső, fázom, éhes vagyok és szállást kell keresnem. Azonnal találok egy albergue-t, bemegyek, nem szimpatikus de itt maradok. Egy 140 ágyas hálóterem egyik alsó ágya lesz az enyém ma éjszakára. (…)  egész délután alszom. Hét körül ébredek éhesen. (…) 88-as kilométert jelző tábla (megint a számok!), (…)  Aludni persze nem tudok, felülök, lábaimat magam alá húzom, összekuporodom, jár az agyam folyamatosan, visszapörgetem fejben a mai napot. Eső, fájdalom, 88, boldogság, 100, kavicsok, kívánságok, számok, 99, fényképek, levelek, barátok, férfi. Férfi, eszembe jut valaki egy olyan valaki, akire nagyon nem akartam gondolni itt, mert magam sem tudom hova tenni. (…) Ott akkor 3000 kilométerre Tőlük, valahol Spanyolországban egy 140 ágyas tömegszállás alsó hideg vaságyán ülve összeállt a kép! Ezért jöttek a számok egész nap! (…) Egy pillanat alatt világossá vált, és az is, hogy holnap nehéz napom lesz, mert szembe kell néznem saját magammal és Velük.

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

9. Triacastela-Sarria

 

Nehezen indul a napom, mert koffeinmentes a kezdés. (…)  Az anatómiai tudásom az igencsak hiányos de azt tudom, ha a jobb lábamon 3 boka van az nincs rendben. (…) Lassan szedelőzködöm, amerikai fiúval eszünk egy croissant a sötét lépcsőn, majd adok Neki fájdalomcsillapítót és elindulok. Tünde és Elena is készen áll. Együtt lépünk ki az albergue ajtaján, együtt is indulunk el. Sarria városa a mai úticél, ide két útvonalon juthatunk el, az egyik a San Xil felé vezető, ami 6,4 km-el rövidebb, a másik a Samos felé vezető út. Triacastela határában van egy kő, ami jobbra illetve balra jelöli a két irányt. Mi a San Xil felé vezető utat választjuk, de nagyon nem egyértelmű egyikünk számára sem. (…) 

Azonnal az jut eszembe vajon mikor jutott nekem az életben, ha két út között kellett választanom a könnyebbik. Nagyon egyszerű a válasz: soha. (…) Őszintén örülök Tünde társaságának. Sok dologban hasonlítunk, és még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki rosszabbul tájékozódik nálam. (…) Elfelejtettem két nagyon fontos dolgot így az időben picit megint visszamegyek. Az egyik nem régen történt még két éve sincs. (…) Időm sem volt akkor gondolkodni. (…)  Erősnek kellett lennem, nagyon erősnek. Sikerült minden tekintetben talpra állni. Viszont bennem megváltozott valami. (…) 


Nem értette, kinevetett. Most tudom Róla, hogy a családjában egyedül van sokan veszik körül, látszatra jól van, de ez csupán a látszat. (…)  A Tündével való séta közben szinte repült az idő, nagyon hamar Sarria városába értünk. Itt szétváltak útjaink. Kicsit csellengetem a városban de nagyon vágytam már arra, hogy végre lekerüljön a cipő a lábamról így az első utamba kerülő albergue-be bementem. Nagyon megtetszett, mert rendkívül tiszta volt és rendezett és, hogy a napra felkerüljön a korona a legdrágább árat kérték eddig szállásért a Caminon. A papírokat töltöttük, amikor Rolf meghallotta a hangomat és kijött az előtérbe láttam rajta, hogy örül nekem és is örültem neki. A délutánt együtt töltöttük vásároltunk, nézelődtünk, még egy helyi esküvőbe is belecsöppentünk. Nem mentünk el vacsorázni, mert Rolf főzött nekem. 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

8. O’Cebreiro – Triacastela

Napok óta először aludtam kényelmesnek mondható ágyban. Nagyon korán lefeküdtem, kimerített az előző napi séta nagyon. Fogalmam sincs végül mennyit gyalogoltam az eltévedésekkel együtt azért még a lélektani 50 km alatt lehetett, de nem sokkal. (…)  Az időjárási viszonyok Galíciában nagyon megváltoztak nyoma sincs a forróságnak az idő ködös, esős, és az előzőekhez képest határozottan hideg.(…) Felcsíptetem a nedves ruhákat és álmosan, dupla gatyában (biztos, ami biztos), de vidáman indulok a mai sétára. Nagyon laza napot tervezek, 22-23 kilométertől nem szándékozom többet sétálni ma. (…)  a gyulladás viszont teljesen más. Azt mindig érzem, hogy nagyon lüktet és ég a jobb lábfejem egész nap. Ez nem lehet akadály egy zarándoklaton, én sem foglalkozom vele. (…) Egyedül megyek és elhatározom, hogy ma csak sodródni szeretnék, nem kívánok gondolkodni. Már a gondolattól is elfáradok, ha arra gondolok, hogy gondolkodnom kell. Teszem ezt annak tudatában, hogy itt ilyet a Caminon kijelenteni nem lehet, hiszen ezek a dolgok már rég nem tartoznak az irányításom alá. (…)  Próbálok akklimatizálódni, nehezen megy. Nyoma sincs már a forróságnak, hideg van és szemerkél az eső. (…)  kutyák támadnak rám. Kővé dermedek. (…) Fogalmam sincs, mit csináljak a kutyák ugatnak és körbeszaglásznak, négyen vannak bármilyen küzdelemben alul maradnék. (…) Végül a kutyák elmennek, én hosszú percekig nem tudok még mozdulni, bénult vagyok a félelemtől. (…) gondolatok nélkül haladok sorban a falvakon. Nincs társam, nincs vágyam, nincs semmi a fejemben, magam vagyok. 

Gall földön járok. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem az a: trágyaszag lenne. Orrfacsaró, mindenütt jelen van és folyamatos. (…)  Találkozom Diával. Ő is a szagokkal küzd. Azt mondja megáll enni valamit én intek, hogy megyek tovább, majd találkozunk. Ekkor még nem tudom, hogy végleg elvesztem Őt a Camino közös része itt örökre véget ér. Haladok tovább és így érek el viszonylag nagyon hamar 12 óra környékén Triacastela-ba. (…) A zuhanyzóban találok egy női kozmetikai táskát tele pénzzel. Fogalmam sincs hány euró lehet benne de nem is tartozik rám. Elindulok megkeresni a lányt, aki velem volt az imént a tusolóban, nála láttam ezt a szürke táskát. A harmadik szobában meg is találom, nagyon megörül, hogy visszakapta. (…) Jel! A jelenlegi pénzhez való viszonyomon kell változtatnom, ezen kell gondolkodnom. Képtelen vagyok most gondolkodni, kimerültem. (…)  A nap hátralévő részében alszom, vacsorázom, írok, Hans-sal elmegyünk sörözni és nagyon hamar elalszom.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 
7. Villafranca Del Bierzo – O’ Cebreiro
 

Hamar ébredek, mint mindig, ha a padlón kell aludnom. (…) Volt egy célom, eljöttem ide és nekiláttam a megvalósításnak. Tettem ezt annak tudatában, hogy a leghalványabb fogalmam sem volt arról, hogy mi is vár itt rám. Itt vagyok az El Camino-n, ami a nap 24 órájában áthatja a létezésem minden pillanatát, mert benne, vele élek. (…)  

Alig negyed órája gyalogolhattam, amikor találkoztam Raquel-el a kaliforniai lánnyal, majd pár perc elteltével egy már korábbról látásból is ismert ázsiai diáklánnyal. Együtt megyünk tovább. Fogalmam sincs miért csináltam. Volt egy megérzésem, hogy nem lenne szabad velük mennem, mégis megtettem. (…)  Szögegyenest másik irányba jöttünk és lejöttünk a Camino-ról. (…) Nyolc óra után jár az idő és sikerült visszajutnom oda ahonnan órákkal ezelőtt elindultam. (…) a hegyek felé veszem az irányt. Azt írja az útikönyvem, ne ijedjünk meg a körülményektől, ez a mai az egész zarándokút legmeredekebb szakasza. (…) a mai séta hegymenethez igazítva több, mint 36 km. (…), az út szinte függőleges annyira meredek, a zsák viszont húz hátrafelé, így már az első egy kilométer után megállok. (…) ma már másodszor nem hallgatok a megérzéseimre, jobbra indulok el. (…)  

Rendületlenül tartok lefelé, bokától combig csupa vér lesz a lábam, fölkarcolja a derékig érő gaz. (…)  ezen a napon már másodszor érek vissza Villafranca-ba. (…)  totálisan egyedül maradok, (…)  a vizem kezd elfogyni és itt a hegyen biztosan nincs vízvételre alkalmas hely. Ezen gondolkodom, amikor egy kiálló szikladarabban hasra estem, mint a gyalogbéka. (…) sírni kezdtem, vereséget szenvedtem. (…) Ránéztem a jobb lábamra, ott a heg, ami mindig emlékeztetni fog arra, amit szeretnék elfelejteni. (…) Behúzódtam egy viszonylag árnyékos részre, és egészen picire összekuporodtam. 

Eszembe jutott az a nap…... (…) tudtam, hogy baj van. (…) Emlékszem a nem érdekel semmi érzésre, az ürességre arra, ahogy megtörte az akaratom. A fájdalom fokozatosan győzött le, lassan jött és egyre elviselhetetlenebb lett. Eleinte még tudtam futni az igaz, hogy jóval kevesebbet, mint előtte de legalább tudtam, megvolt az érzés, amit a futás tud adni. Az érzés, amit végül fokozatosan vesztettem el. (…) azt vesztettem el, ami a legtöbbet adta nekem akkor. (…) Végül emlékszem arra is, hogy álltam talpra. Tiszta célt láttam. (…) Lassan teltek a hónapok, nyár elején már félmaratont futottam. (…)  bebizonyosodott, hogy sokkal erősebb vagyok, mint azt gondoltam (…) egyik napról a másikra fölborulhat az életem úgy, hogy már semmi sem lesz olyan, mint előtte volt. 

(…) Tudtam végig, hogy: AM az Óceán partján valami vár ott. Most pedig itt vagyok, túl vagyok rajta és sétálok le a vízhez, mert tol oda le valami. Föltápászkodtam és nagy nehezen elindultam ismét. (…) 

Elkezdtem énekelni, láttam, hogy hatalmas léptekkel közeledik egy férfi, de gondoltam úgyse érti, majd tovább megy. Nagyon hamar mellém ért, megkopogtatta a vállam és egy hangos „szia István vagyok Gyöngyösről” kiáltással üdvözölt. (…)  azt mondta látott már néhány dolgot itt a Camino-n, de ilyet ilyen átkelést Galíciába még nem látott. (…) megyek valahova, magam sem tudom hova. (…) kínlódom a fizikai fájdalom kezd elviselhetetlenné válni. 

A térdem kétszeresére dagad, próbálok megint elvonatkoztatni a fájdalomtól. O’Cerebreiro 4 kilométerre van, amikor rég nem látott ismerőssel találkozom. Ő Mr. Ausztrália, nem tudom a nevét de, amikor először meglátott elnevezett Miss. Hungary-nak, innentől vagy így szólított, vagy Miss. Budapestnek. (…) Legyűröm az utolsó 4 kilométert és elérem O’Cerebreiro-t, ami egy gyönyörű pici falu, Hollókőhöz tudnám hasonlítani. Találkozom a másfél napja elvesztett Diával(…)  most először bemegyek egy templomba, leülök és rám szakad a magány, sírok, 3000 kilométerre vagyok az otthonomtól, teljesen egyedül, fizikailag kimerülve, itt elképzelhetetlennek tűnik, hogy másnap el tudjak indulni újra. A templomból kijövet találkozom Tündével és Elenával a magyar testvérpárral akik együtt de mégis teljesen külön utakon járják a Caminot. (…)

Megtudom, hogy aznap volt a 77 halálos áldozatot követelő vonatszerencsétlenség Santiagoban. (…)elrendelik az egy hetes nemzeti gyászt Spanyolországban.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

6. Molinaseca-Villafranca Del Bierzo

Hideg a reggel, az éjszaka pedig hosszú volt. Dia rugdos ki az ágyból valamivel öt után. (…) Magam sem értem, hogy de a tapaszok alatt is nőnek a hólyagok, csupa seb a lábam. (…)  Találkozom az albergue előterében egy spanyol lánnyal, aki a cipőjét keresi. (…)  A lány flip-flop papucsban indul el. (…) Dia gondolatban nagyon messze jár, hagyom Őt. Egy barzil fiú lesz a társaságom, amikor egyszer csak feltűnik előttem a keresett túracipő. (…) Így érkezünk meg Ponferrada-ba, ami egy modern nagyváros. A lovagvár és környéke valóban szép itt megállunk kávézni, majd ismét külön indulunk tovább. (…)  Közben egy „jelre” leszek figyelmes. Feltünik, hogy napok óta rengeteg macska jön szembe velem. (…)  külvárosban egy kb. 20 macskából álló alomra leszek figyelmes. (…) Gondolataim az anyám felé kanyarodnak. Anyám felé, akit évek óta nem láttam. (…) nem kellett neki, nem szerette, nem akart bajlódni vele, hát megette. Onnantól kezdve sokat gondoltam úgy az anyámra, mint egy „anyamacskára”. (…) végül én döntöttem úgy, hogy ennek így nincs értelme és ne keressük egymást többet. (…) Elkezdtem nagyon mélyen befelé figyelni, fogalmam sem volt merre jártam. Azt mondják az anyai szeretet különleges, mindennél erősebb a világon, feltétlen és minden nőben megvan, mert ez egy ősi ösztön. (…)  Ahogy teltek az évek a saját anyaságomban úgy alakult át az anyámhoz való viszonyom is. (…) „Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen.” 
(…)  Ott akkor nagyon, de nagyon hiányzott a kisfiam. Fogalmam sincs milyen nap van, hétvége, vagy hétköznap, hol merre járhat. Felhívtam szerencsém volt, mert sikerült vele beszélnem és elmondani Neki, hogy mennyire szeretem. 
(…)  Megszámlálhatatlan apró vízhólyag lesz estére a lábamon. Iszonyatosan fáj. Amikor végre beérek Villafranca-ba, leveszem a cipőt és mezitláb keresek szállást. (…) Átmenetileg letelepszem a templomkertben, lemerült a telefonom megengedik, hogy az oltár mellett lévő csatlakozót használjam. (…)  Érzem azt, hogy képtelen lennék továbbmenni, testileg, lelkileg teljesen elgyötört vagyok és közben eleredt az eső így itt töltöm az éjszakát egy matracon a padlón. A forró zuhany csak vágy maradt. Veszek egy jeges fürdőt és elalszom. Ekkor még nem tudom, hogy másnap a Camino legnehezebb napja vár rám.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

5. Rabanal del Camino- Molinaseca

Az éjszakát a padlón töltöttem a folyosón egy matracon. (….) ittunk egy kávét, elmondtam kicsit tartok a Cruz de Ferro-tól, azt mondta ne tegyem. A másik férfi gyanúsan csendben volt, nem szólt semmit. (….) Mivel itt minden egy jel, amikre figyelni kell ez a kis közjáték sem volt véletlen. Tud e valaki úgy hiányozni, hogy nem is része igazából az életemnek? A válasz: igen. Tud úgy hiányozni, hogy nem is sejti? Igen. Nyomorult egy érzés. Nagyon nehéz napnak néztem elébe, hisz a kő, amit a Cruz de Ferro-nál le fogok rakni az ezzel az érzéssel (is) kapcsolatos. (….)feltűnik Rolf. (….) Megölelem és külön folytatjuk az Utat. 

(….) „minden csúcson béke honol”. Vajon megtalálom valaha a saját békémet? Megnyugszom valaha? Vagy minden csak átmeneti? (….) Ő volt Dia. A váci lány, aki végleg elhagyta Magyarországot és már 4 éve Új-Zélandon élt.(….) Együtt értünk fel a vaskereszthez is. A Cruz de Ferro egy 1530 méter magasan álló egyszerű vaskereszt a Szent-Jakab út egyik legismertebb szimbóluma. Úgy mondanám, hogy egy „lelki szemétlerakóhely”. (….) Hoznak ide valamit, ami a lerakni kívánt terheket szimbolizálja. (….) Előkotrom a saját kövemet. Régóta van velem ez az onix kő. (….) harmadszorra sikerül rögzítenem a kereszten. Még mindig velem akar jönni, nem hagyom.(….) Magam maradok a gondolataimmal. A keresztnél történtek járnak a fejemben. Sok-sok évet megyek vissza az időben. Egy férfira gondolok, akit nagyon sok éve ismertem meg (….) észrevétlenül kúszik a mindennapokba és ott akár évekig maradhat, Te pedig állsz tehetetlenül, mert kicsúszott a kezedből az irányítás. (….) Aztán eljön egy pont az a pont, amikor hátrébb lépsz egy lépést, majd kettőt végül elsétálsz. (….) Közhely de tényleg igaz, hogy egyetlen ember van, aki állandó részese az életednek ez pedig Te vagy, saját magad. Mindenki más csak átutazó, lehet az a munka, szerelem, szerető, férj, feleség, vagy akár a gyerek. Előbb vagy utóbb, így vagy úgy de mindenki távozik. (….) Futólag köszönt, majd az utca túloldaláról visszafordult és visszanézett rám, Ő akkor tudta meg amit én már évek óta tudok (….) Lassan beértem Diát, a nap további részében együtt sétáltunk, kávéztunk, ismerkedtünk, mesélt nekem Új-Zélandról, sokat nevettünk. (….) 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

4. Villares de Órbigo- Rabanal del Camino

  • (….) a kapuból még visszanézek az udvarra, amit soha nem fogok elfelejteni és a pillanat tört része alatt átsuhan az agyamon, hogy valószínűleg ilyen élményben soha nem lesz már részem, de tudatosul az is, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy ez megtörténhetett! (….) Kezdődnek az achilles-ín problémáim (…) Hirtelen elmegy a közvilágítás, teljes a sötétség csak a hold világít, elvesztem a jelet. Érzésből megyek! (….) egy hippi tanyára érek. (….) Megkérem, tanácsoljon nekem valamit az életre. Csak annyit mond: „Carpe diem Annamaria”. David visszamegy a gabonaköreihez (….) Sokat tűnődtem azon, hol van a teljesítőképességem határa. Mikor mondom azt, hogy eddig és nincs tovább? Az élet sok területére igaz ez, de gondolataim most a sport felé kanyarodtak. 

Van egy verseny, ami évek óta foglalkoztat ez az Ironman. (….) Érzek magamban, erőt és kitartást a sikeres teljesítéshez, de a motivációm elveszett. (….) Észrevétlenül értem el Astorga városát. (….) késő délután megérkezem Rabanal del Camino-ba. Nehéz nap volt 40 km fölött sétáltam. Bemegyek az első alberge-be, nem tetszik, veszem a zsákom és megyek tovább, így jutok el del Pilar-ba. (….) Megyek vissza vacsorázni, amikor a monitor mögött megpillantok egy Ironman kulacsot. Kezembe veszem, majd visszateszem, majd megint a kezembe, végül leteszem az asztalra. Mennék tovább, de nem tudok. Majd pöccintek rajta egyet és a kulacs felborul. 

C’est la vie. (….) 

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

3. nap La Virgen del Camino-Villares de Órbigo

Minden reggel ötkor keltem. A készülődés egy órát vett igénybe. Volt egy kialakult rutin. A hátizsákot minden reggel újra kellett pakolni. (….) megbeszéljük, hogy majd később találkozunk, fokozatosan elmaradt mögöttem, néhányszor hátranéztem, majd végleg eltűnt. Soha többet nem láttam. (….) 10 óra körül álltam csak meg némi gyümölcsöt és sajtot enni később már azt sem. Valahogy így alakult. (….)Végtelennek tűnik és a forróság egyre elviselhetetlenebb. (….) de valamiért nekem erre kell ma mennem. (….) Itt kell mennem, mert erre vezet az utam. Azért történik így, mert így kell történnie. (….) Hogy történhetett?(….) Fájdalmas különbség. (….) a világon mindenkinél jobban szeretem. Lassan minden csöndes lett. (….)Villares de Órbigóba nem értem, 27 kilométert tettem meg így. (….)Nagyon fájt a lábam mezítláb mentem vissza hozzá. (….) egy vízzel teli lavórral a kezében tért vissza és megmosta a lábam.(….) megállt az élet! Nem éreztem a napsütést (egy nyitott udvarban voltunk), nem hallottam a víz csobogását, fogalmam sincs mondott e valamit, valószínű nem. (….) Miután megtörölte a lábam azt mondta: már nem érhet baj (….) Ezt mondta, majd fogta a hátizsákom és átvezetett egy különálló hálóterembe, ahol egyedül tölthettem távol a többiektől az éjszakát. (….) 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2. nap Madrid-Leon-La Virgen del Camino

A hat év alatt soha nem alakult úgy az életem, hogy legyen összefüggő, egyben kivehető 33-35 nap szabadságom. (….) így indultam hát Leonból. (….) Már több mint 27 órája voltam talpon. Borzasztó fáradt voltam, de izgatott is, hisz itt vagyok megérkeztem, „csinálom” az álmom. (….) az utca kövén elfogyasztottam az ebédemet, ami egy almából és egy cipőtalp keménységű pizzából állt. (….) Nagyon erős volt a hiánya, ami társult egy fizikai kimerültséggel és egy iszonyatosan erős migrénnel. Föl kellett állnom, föl kellett vennem a 12 kg-os zsákot és el kellett indulnom. Ezer és ezer okot soroltam föl, hogy miért jöttem és ezer okot, hogy miért kellett volna a fiam mellett maradnom. (….) Másfél órát gyalogolhattam, amikor elértem La Virgen del Camino-t. (….) Nem akartam senkivel menni pláne nem az első nap. Fogtam magam és egy laza Buen Camino után a következő sarkon végleg elköszöntem tőle. (….) a benzinkúton hagytam a túranadrágom szárát. (….) ebben a városban fogok aludni! (….) Délután háromra egy frissítő zuhany után ágyban voltam és este hatig aludtam. (….) Itt találkoztam első este a holland fiúval, aki nagyon sokáig kísért az Úton, Rolf-al és Petrisával az amerikai idős hölggyel. (….)meghívtak vacsorára (….) Vacsi után gyors bevásárlás a másnapi reggelihez (ezek még itthonról hozott ösztönös dolgok, később ezek elvesztették jelentőségüket) és alvás. 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

1. nap  Budapest-Madrid

Nagyon nehezen viseltem az utazás előtti utolsó hetet. Lelkifurdalást éreztem Balu miatt. (….) A búcsú rövid volt szándékosan nem akartam hosszúra nyújtani, nem szerettem volna azt sem, hogy kijöjjön a reptérre, nem akartam én már akkor semmit elutazni a legkevésbé. (….) sikerült eljutnom a madridi vasútállomásra, ahonnan Leonba kellett volna továbbindulnom. (….)Vidáman kértem, egy jegyet Leonba a fél tizenegyes vonatra. Közölte velem a férfi, hogy nincs már jegy. (….) a bankkártyámért nyúltam. A kártya nem volt a tárcámban. (….) Akkor még nem tudtam, ez egy lecke lesz számomra a pénzhez és az időhöz való viszonyomat fogja teljesen megváltoztatni. (….) elkezdtem berendezkedni a pályaudvaron. (….) egy biztonsági őr ébresztett, hogy fáradjak ki, mert szeretnék éjszakára bezárni a pályaudvart. (….)fiatal fiú (….)Tudtam, hogy Zarándok (….) Ő volt Paulo, Costa Rica-ból. (….) Most az élet egy éjszakára egymás mellé sodort minket ott Madridban a pályaudvar lépcsőjén. (….) nekem adta az apró sárga nyilat a zsákjáról. (….)Mesélt néhány dolgot a Caminoról, (….) Borzasztó nehezen, de eljött a hajnal és vele együtt kinyitották újra a pályaudvart. (….) elkezdődött az utazás. (….)